Világ (32 Oldal)

162137
Trump átnevezte a Pentagont
Donald Trump elnöki rendelettel változtatja meg a Védelmi Minisztérium nevét Háborús Minisztériumra, ami másodlagos elnevezésként fog működni a hivatalos név mellett.
12:09 Szeptember 6, 2025
Politika 501 1 хвилина
161976
Kína ismét tárgyalásokat sürget Ukrajna és Oroszország között
Kína szükségesnek tartja, hogy Oroszország és Ukrajna tárgyalásokat folytasson egy békemegállapodás elérése érdekében, és hangsúlyozza a „katonai cselekmények deeszkalációjának” fontosságát. Erről az ENSZ Közgyűlésének ülésén nyilatkozott Geng Shu...
11:27 Szeptember 6, 2025
Politika 669 1 хвилина
162091
Kormányátalakítás Nagy-Britanniában: új külügyminiszter lépett hivatalba
Az Egyesült Királyságban a miniszterelnök-helyettes lemondását követően kormányátalakításra került sor, amelynek részeként a külügyminiszteri poszt is gazdára talált.
09:09 Szeptember 6, 2025
Politika 964 1 хвилина
162057
Pénzügyi botrányba keveredett, majd lemondott a brit miniszterelnök-helyettes
Lemondott pénteken Angela Rayner eddigi brit miniszterelnök-helyettes, akiről kiderült, hogy az előírtnál több tízezer fonttal kevesebb vagyonosodási adót fizetett egy nagy értékű ingatlan megvásárlása után.
21:26 Szeptember 5, 2025
Politika 701 1 хвилина
143751
Amerikai vadászgépek telepítése feszültséget szít Venezuelában
Az Egyesült Államok tíz F–35-ös vadászgépet telepít Puerto Ricóba a drogkartellek elleni akciók támogatására. A lépés feszültséget keltett Venezuelában, ahol attól tartanak, hogy az amerikai hadsereg esetleg támadást indíthat.
20:33 Szeptember 5, 2025
Politika 877 1 хвилина
142991
Zelenszkij Ungváron tárgyal Ficóval
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Robert Fico szlovák miniszterelnök péntek délután megkezdte a megbeszélését Ungváron.
19:52 Szeptember 5, 2025
Politika 771 1 хвилина
162065
Ungváron találkozott Volodimir Zelenszkij az Európai Tanács elnökével (videó)
Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij Ungváron tárgyalt az Európai Tanács elnökével, António Costával.
17:17 Szeptember 5, 2025
Politika 2016 1 хвилина
162001
Putyin azzal fenyeget, hogy csapást mér a külföldi csapatokra, ha azokat beküldik Ukrajnába
Vlagyimir Putyin orosz diktátor azzal fenyegetőzött, hogy ha külföldi katonai kontingens jelenik meg Ukrajnában, akkor „legitim célponttá” válik az orosz hadsereg számára.
15:48 Szeptember 5, 2025
Politika 2260 1 хвилина
162018
Merz elismerte, hogy Európa képtelen megállítani Oroszország háborúját Ukrajna ellen amerikai segítség nélkül
Európának nincs elég befolyása ahhoz, hogy rákényszerítse Oroszországot az Ukrajna elleni háború befejezésére, miközben az Egyesült Államok továbbra is késlekedik a biztonsági garanciák nyújtásával vagy a szankciók elfogadásával – jelentette ki pé...
14:47 Szeptember 5, 2025
Politika 914 1 хвилина
162012
Trump Putyinnal is szeretne egyeztetni
Donald Trump amerikai elnök már a közeljövőben egyeztetést tervez Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is.
14:29 Szeptember 5, 2025
Politika 501 1 хвилина
215327
Nemi erőszak és családon belüli erőszak gyanújával áll bíróság elé a norvég trónörökös fia
Norvégiában vádat emeltek a trónörökös fia, Marius Borg Hoibyval szemben nemi erőszak, családon belüli erőszak, testi sértés és több más bűncselekmény miatt. A 28 éves férfit összesen 32 vádpont terheli, és akár tíz év börtönbüntetést is kaphat.No...
17:55 Augusztus 19, 2025
Események 959 1 хвилина
215321
Tombol az Erin hurrikán az USA-ban, evakuálják az embereket
Az amerikai Észak-Karolinához tartozó több szigeten ideiglenes kitelepítést rendeltek el a helyi hatóságok az Erin hurrikán fenyegetése miatt.
17:32 Augusztus 19, 2025
Események 1068 1 хвилина
215309
Több tízezer áldozat maradványai egyetlen tömegsírban – Irak megkezdi a feltárást
Moszul déli részén, el-Haszfában vasárnap kezdődött meg a hatóságok becslései szerint akár 20 ezer áldozatot is magában rejtő tömegsír feltárása.
09:27 Augusztus 19, 2025
Események 796 1 хвилина
215312
A New York-i rendőrség lezárta a Times Square egy részét rendőrségi nyomozás miatt
A New York-i rendőrség hétfőn arra kérte az embereket, hogy kerüljék el a Times Square területét Manhattan belvárosában „folyamatban lévő rendőrségi nyomozás miatt”.
00:48 Augusztus 19, 2025
Események 556 1 хвилина
215279
Újabb hajókatasztrófa Nigériában – negyvennél is több eltűnt
A nigériai vészhelyzeti ügynökség (NEMA) tájékoztatása szerint az ország északnyugati részén, egy folyón történt hajóbalesetben több mint negyven ember tűnt el.
21:08 Augusztus 18, 2025
Események 1255 1 хвилина
215253
Rejtélyes drónok keringenek a német katonai bázisok felett
Németországban hónapok óta egyre gyakoribbak a drónészlelések katonai létesítmények, kritikus infrastruktúra és stratégiai objektumok felett. A gépek többnyire éjszaka, feltűnés nélkül bukkannak fel, irányítóik kiléte azonban ismeretlen. A Szövets...
19:08 Augusztus 18, 2025
Események 1409 1 хвилина
215232
Két napig egy vízesés mögött rekedt egy túrázó Kaliforniába
Két napig egy vízesés mögött rekedt egy amerikai túrázó Kalifornia államban. A 46 éves Long Beach-i Ryan Wardwell múlt vasárnap azt tervezte, hogy kötélen leereszkedik a Seven Teacups néven ismert vízesésen a Sequoia Nemzeti Park közelében. A Kern...
17:35 Augusztus 18, 2025
Események 1321 1 хвилина
215226
Lezuhant és meghalt egy hegymászó a Mont Blanc-on
Meghalt egy hegymászó, miután lezuhant a Mont Blanc-on, írja az Adnkronos olasz lap.
16:15 Augusztus 18, 2025
Események 1041 1 хвилина
215238
Játékosokkal teli golfpályára zuhant egy kisrepülőgép Ausztráliában
Drámai pillanatoknak lehettek szemtanúi a Sydney külvárosában, Mona Vale-ben golfozók, miután egy kisrepülőgép a játékosokkal teli pályára zuhant a hétvégén. A baleset egyesek szerint kényszerleszállás közben történt, ám egyelőre nem lehet tudni, ...
14:55 Augusztus 18, 2025
Események 1328 1 хвилина
215235
Országszerte tüntetnek Izraelben a háború lezárásáért
Izraelben országos tüntetést tartottak a Gázában fogva tartott túszok családjainak támogatására, követelve, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnök kössön megállapodást a Hamásszal a háború befejezéséről és a foglyok szabadon bocsátásáról.
14:15 Augusztus 18, 2025
Események 981 1 хвилина
249584
Több tízezer mesterséges intelligenciával működő csapásmérő drónkészletet kap Ukrajna egy amerikai cégtől
A hadviselés új fejezetét nyithatják a mesterséges intelligencia vezérelte drónok. Az Auterion úgy véli, hogy a drónok irányítását végző szoftvere más európai országok számára is érdekes lehet.
15:04 Július 29, 2025
Közélet 827 1 хвилина
249371
Okostelefon-visszahívás indult
A Sony visszahívást indított az Xperia 1 VII típusú okostelefonok egy részére, miután néhány modellnél komoly áramellátási hibák léphetnek fel.
22:28 Július 27, 2025
Közélet 1274 1 хвилина
249425
Fertőző betegség kezdett el terjedni Szlovákiában
Az utóbbi napokban aggasztó gyorsasággal terjed a hepatitisz A, közismertebb nevén sárgaság Szlovákiában.
22:15 Július 27, 2025
Közélet 2002 1 хвилина
249365
Nem megfelelő gépeket is le akarna frissíteni Windows 11-re a Microsoft
Microsoft az utóbbi hetekben ismét elkezdte terjeszteni a KB5001716 jelű frissítést, aminek célja a felhasználók ösztönzése a Windows 10-ről történő áttérésre.
22:08 Július 27, 2025
Közélet 1300 1 хвилина
249368
Az Egyesült Királyság üres otthonokba költöztetné a migránsokat
A brit kormány új terveket dolgozott ki a menedékkérők elhelyezésére, amelyek részeként az önkormányzatok üres ingatlanokat vásárolnának vagy bérelnének, hogy csökkentsék a szállodákban elhelyezett migránsok számát – írja a Telegraph.
20:31 Július 27, 2025
Közélet 1604 1 хвилина
249421
Biztonsági okokból elmaradt a nagy orosz haditengerészeti parádé Szentpéterváron
Az ünnepi események lemondásának okát hivatalosan nem közölték, de a helyi média „biztonsági fenyegetésről” beszél.
19:15 Július 27, 2025
Közélet 931 1 хвилина
249322
Rekordmeleget mértek Törökországban, 50 fok felett volt a hőmérséklet
Törökország délkeleti részén 50,5 Celsius-fokos hőmérsékletet mértek, ami országos rekordot jelent – számoltak be a hatóságok szombaton.
18:19 Július 27, 2025
Közélet 1431 1 хвилина
249322
Extrém hőség sújtja Romániát
Szombaton és vasárnap Romániában tovább fokozódik a hőség, az ország déli részén a hőmérő higanyszála meghaladja a 40°C-ot.
15:33 Július 27, 2025
Közélet 1029 1 хвилина
249404
Afrikai tapasztalatok Kárpátalja szolgálatában (videó)
Fodor Réka, afrikai missziós orvos, az Afréka Alapítvány alapítója Munkácson tartott előadást, ahol az ukrajnai háború kezdetén a menekültek ellátásában nyújtott segítségéről, valamint a missziós munkája során szerzett tapasztalatairól mesélt.
14:32 Július 27, 2025
Közélet 1061 1 хвилина
249349
Törökország tesztelte legerősebb légibombáját
Törökországban sikeresen tesztelték a GAZAP nevű legújabb és legerősebb nem nukleáris légi bombát – jelentették be július 26-án, szombaton.
14:26 Július 27, 2025
Közélet 1152 1 хвилина
60647
A Tesla teljesen önvezető autót tesztel – Musk
Az elmúlt néhány nap során a Tesla teljesen önvezető Model Y elektromos autókat tesztelt az Egyesült Államokban – jelentette be a vállalat vezérigazgatója, Elon Musk.
21:14 Május 31, 2025
Gazdaság 2322 1 хвилина
60657
Észak-Korea 2023 óta 9 millió lőszert és 100 ballisztikus rakétát szállított Oroszországnak
Észak-Korea 2023 szeptembere óta 20 000 konténert küldött Oroszországnak, amelyekben 9 millió lőszer, 100 ballisztikus rakéta és több mint 200 nehéztüzérségi eszköz volt, olvasható a dél-koreai külügyminisztérium jelentésében, írta a Yonhap News.
19:46 Május 31, 2025
Gazdaság 2263 1 хвилина
60714
Rekord összegért kelt el Schumacher Magyarországot megjárt Ferrarija
Valaki nem sajnálta a pénzt a német legenda versenyautójáért. Konkrétan több mint 18 millió dollárért elkelt az a Ferrari, amellyel a németek legendás Forma-1-es pilótája, Michael Schumacher 2001-ben megnyerte a Magyar és a Monacói Nagydíjat.
18:45 Május 31, 2025
Gazdaság 1545 1 хвилина
60654
A villamos energia ára az EU-ban: mely országokban emelkedtek és melyekben csökkentek
Az Eurostat jelentése szerint a háztartási fogyasztók számára az áram ára 10 uniós országban emelkedett, 14-ben pedig csökkent 2024 második felében 2023 második feléhez képest.
17:17 Május 31, 2025
Gazdaság 1692 1 хвилина
60723
Oroszország szénipara beleremegett a nyugati szankciókba
Az orosz kormány megállapodott a nehézségekkel küzdő szénipar támogatásáról a termelőkkel. Oroszország többek között az adófizetési kötelezettségek elhalasztásával, valamint az osztalékok és a felső vezetők bónuszainak korlátozásával ad könnyítést...
14:06 Május 31, 2025
Gazdaság 977 1 хвилина
60672
Egy amerikai bíróság visszaállította Trump vámtarifáit
Az amerikai Szövetségi Körzeti Fellebbviteli Bíróság május 29-én ideiglenesen visszaállította a Donald Trump-adminisztráció által bevezetett kereskedelmi vámokat. Korábban ezeket a vámtarifákat az Egyesült Államok Nemzetközi Kereskedelmi Bírósága ...
12:39 Május 31, 2025
Gazdaság 1213 1 хвилина
60604
Vajon matcha tea nélkül marad a világ?
A wellness esztétika, a TikTok trendek és a lassú életmód kultúrájának köszönhetően a matcha valódi jelenséggé vált a fogyasztási cikkek piacán. Néhány év alatt ez a japán tea a semmiből az egészséges életmód szimbólumává vált.
22:33 Május 30, 2025
Gazdaság 1137 1 хвилина
60664
A szankciók ellenére is, rámozdult a világ az orosz dízelre
Három hónapos csúcsra emelkedett májusban Oroszország dízel üzemanyag és fűtőolaj exportja, a Vortexa elemzőcég adatai szerint a tengeri úton eladott feldolgozott olajtermékek kivitele a hónap 24-ig napi átlag 2,23 millió hordót tett ki.
18:06 Május 30, 2025
Gazdaság 1016 1 хвилина
60601
Az EU a gyártóit az ukrán termékektől védi
Az Európai Unió nem hosszabbítja meg Ukrajna „kereskedelmi vízummentes” rendszerét, amely június 5-én lejár – jelentette be Donald Tusk lengyel miniszterelnök, közölte az RBC-Ukrajina az RMF24-re hivatkozva.
13:18 Május 30, 2025
Gazdaság 1309 1 хвилина
60641
Bíróság vetett véget Donald Trump globális vámháborújának
Egy amerikai szövetségi bíróság szerdán megakadályozta Donald Trump „felszabadításnapi” vámjainak életbelépését, mivel az elnök túllépte hatáskörét azzal, hogy átfogó vámokat vetett ki az olyan nemzetek importjára, amelyek többet adnak el az Egyes...
15:45 Május 29, 2025
Gazdaság 783 1 хвилина
13942
Kiakadtak az amerikai női atléták a Nike olimpiai mezein, mert túl sokat mutat ott, ahol takarnia kellene
A Nike által az Egyesült Államok atlétikai csapatának tervezett mezeinek női verziója szokatlanul magasan kivágott bikinivonala akasztotta ki a sportolókat – írja a Daily Beast.
21:52 Április 13, 2024
Sport 2911 1 хвилина
13938
Nem veszélytelen Szaúd-Arábiában focizni: megkorbácsolták az al-Ittihad játékosát
Csütörtökön az al-Hilal–al-Ittihad Szuperkupa-mérkőzés után az egyik néző megkorbácsolta (!) Abderrazak Hamdallahot, a vesztes al-Ittihad játékosát. A példátlan botránynak alighanem folytatása lesz, nemzetközi szinten is.
15:47 Április 12, 2024
Sport 2444 1 хвилина
13907
Megrázta magát Verstappen az ausztrál bakit követően, simán nyerte a Japán Nagydíjat
A világbajnoki címvédő, Max Verstappen nyerte a 38. Formula–1-es Japán Nagydíjat, győzelmével pedig ismét jócskán elhúzott az őt követő pilótáktól az egyéni világbajnoki ranglistán.
16:52 Április 7, 2024
Sport 3552 1 хвилина
13899
Terrorveszély miatt egymillió embert világítanak át Franciaországban, módosulhat az olimpiai megnyitó
Van B terv a párizsi olimpia szervezőinek a tarsolyában, ha terrorfenyegetések miatt veszélybe kerülne az esemény megnyitó ünnepsége. Az eredeti tervek szerint 300 ezer nézővel indítanák el az idei ötkarikás játékokat, de a moszkvai terrortámadás ...
22:04 Április 5, 2024
Sport 3699 1 хвилина
13885
Figyelmeztetés a foci-Eb előtt: Münchenre célozhat az ISIS
Nagypénteken a müncheni Allianz Arenára rajzolt piros célzókereszttel üzent az ISIS egyik propagandacsatornája. Súlyos figyelmeztetés ez a foci-Eb előtt, a németországi illetékesek szerint komolyan kell venni az ilyen fenyegetéseket.
20:06 Április 3, 2024
Sport 2910 1 хвилина
13861
Nem kér Párizs az orosz és belorusz olimpikonokból
Anne Hidalgo párizsi polgármester közölte, nem szívesen látja az orosz és fehérorosz sportolókat a francia fővárosban idén sorra kerülő nyári olimpiai játékokon.
18:00 Április 1, 2024
Sport 3585 1 хвилина
13821
Teljessé vált a foci-Eb mezőnye, Ukrajna nyert a pótselejtezőn
Az Eb-pótselejtezők keddi döntői után teljessé vált a németországi labdarúgó-Európa-bajnokság 24 fős mezőnye: utolsóként Georgia, Ukrajna és Lengyelország kvalifikált a nyári kontinenstornára – ahogyan az várható volt, rendkívül kiélezett mérkőzés...
14:09 Március 27, 2024
Sport 3703 1 хвилина
13815
Két góllal győzte le Koszovót a magyar válogatott
Magyarország labdarúgó-válogatottja a Puskás Arénában látta vendégül Koszovó nemzeti csapatát.
21:33 Március 26, 2024
Sport 6064 1 хвилина
13795
Melbourne-ben is Verstappen nyerte az időmérőt
Sokáig úgy tűnt, a Ferrari megszakíthatja a címvédő sorozatát, a Q3-ban viszont „visszaállt a világ rendje” – Max Verstappen futotta meg a leggyorsabb kört a melbourne-i időmérőn is.
11:07 Március 23, 2024
Sport 2908 1 хвилина
13785
Eb-pótselejtezők: az ukrán csapat versenyben maradt
Eb-pótselejtezők – A lengyel, a walesi, az izlandi, az ukrán és a görög – illetve a korábban győztes georgiai – válogatott maradt versenyben a csütörtöki játéknapot követően a nyári labdarúgó Európa-bajnokság pótselejtezőjében.
09:30 Március 22, 2024
Sport 5569 1 хвилина
2980
Jedlik Ányos születése
1800. január 11-én született Jedlik Ányos bencés rendi szerzetes, természettudós, aki életét az elektromágnesesség és a fény vizsgálatának szentelte.
20:05 Január 11, 2022
Történelem 7347 1 хвилина
2975
Titokzatos, VII. századi műhelyeket tártak fel Angliában
A Suffolk Megyei Tanács Régészeti Szolgálat és a Cotswold Archeology régészeti vállalkozás önkéntesekből álló csapata közösen tárt fel több műhelyt, amelyek valószínűleg a hetedik században működhettek Sutton Hoo két kora középkori temetőjének köz...
20:24 Január 8, 2022
Történelem 49903 1 хвилина
2964
Kétévi munka után találták meg a 3000 éves temető maradványait (videó)
A Henan tartományban található mai Anyang városa környékén élt a dúsgazdag Ce-család a Sang-dinasztia (Kr. e. 1 600 – Kr. e. 1046) korában, az ő temetőjükre bukkantak rá a régészek kétévnyi kutatómunka után.
15:16 Január 8, 2022
Történelem 69786 1 хвилина
2955
Digitálisan bontották ki egy fáraó 3000 éves múmiáját
I. Amenhotep fáraó sírja virágfüzérekkel volt körbevéve és egy élethű szarkofággal fedték el a világ elől, és egészen mostanáig olyan makulátlan állapotban maradt fenn, hogy a kutatók nem is akarták megrongálni. Most viszont, a digitális technológ...
19:57 Január 2, 2022
Történelem 65518 1 хвилина
2951
Íme 2021-es év leglenyűgözőbb régészeti felfedezései
Európa legrégebbi térképe, egy „elveszett aranyváros" Egyiptomban és egy hatalmas geoglifa Indiában, amely talán a világ legnagyobbja. Csak néhány példa a 2021-ben bejelentett régészeti felfedezések közül. Összegezzük 2021 legjobb történelmi és ré...
21:23 Január 1, 2022
Történelem 4957 1 хвилина
2937
USA: Szabadkőműves és polgárháborús relikviákat találtak egy időkapszulában
Korabeli dokumentumok mellett főleg polgárháborús relikviákat, köztük lőszereket találtak egy 134 éves időkapszulában, amelyek Robert Lee konföderációs tábornok elbontott szobrának talapzatában voltak elhelyezve az amerikai Virginia állam fővárosá...
19:53 December 31, 2021
Történelem 6694 1 хвилина
2934
300 éve született Madame Pompadour
Háromszáz éve, 1721. december 29-én született Madame de Pompadour, XV. Lajos francia király kegyeltje, az egyik leghíresebb királyi szerető.
20:58 December 29, 2021
Történelem 58128 1 хвилина
2914
Ismeretlen építmények rejtőztek a Machu Picchu Nemzeti Parkban
A Varsói Egyetem régészeiből álló csapat egy sor, korábban ismeretlen építményt azonosított a Machu Picchu Nemzeti Parkban. Egy új tanulmányban a kutatók a lézer alapú távérzékelést, a LiDAR technológiát alkalmazták az erdő lombkoronája felett, dr...
19:16 December 25, 2021
Történelem 90599 1 хвилина
2906
Bizarr sírra bukkantak egy elszigetelt középkori temetőben (videó)
A La Manche csatornában végzett háromhetes régészeti ásatás bizarr, megmagyarázhatatlan fordulatot vett, miután a kutatók véletlenül felfedeztek egy, a talajba rejtett, gondosan kivágott sírt, amelynek tartalma egyértelműen nem emberi eredetű.
20:20 December 16, 2021
Történelem 86736 1 хвилина
2898
200 000 éves emberi csontokat találtak Szibériában
A gyenyiszovai ember eddigi legrégebbi ismert maradványaira bukkantak Szibériában: a 200 ezer éves csontdarabokat a faj létezésére utaló első bizonyítékok lelőhelyén találta egy nemzetközi kutatócsoport.
19:45 December 13, 2021
Történelem 6666 1 хвилина
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei